PATEK PHILIPPE ÓRAGYÁR

Ismét egy nagynevű óramárka történetének csodás helyszínére repítjük.

Ehhez a részhez tartózó kérdés:

Milyen szemlélet szükséges ahhoz, hogy egy vállalat olyan stabilitásra tagyen szert, mint a most következő óragyár?

Az út végére minden világossá fog válni. Kalandra fel!

Az egyik legtökéletesebb kilátást nyújtó helyre szól a meghívása.

– Helyezkedjen el kényelmesen, máris indulunk.

Hallatszik az utaskísérő kellemes orgánumú, kedves utasítása.

– Érezze jól magát az úton!

Egy magzatburok szerű, áttetsző puha anyag kezd körülölelni. Furcsa, de nem félelmetes, inkább izgatott érzés kerít hatalmába. Az időkapszula halk morajjal lassú emelkedésbe kezd. Mikor elérte a megfelelő magasságot, megáll.  Gyomromban érzem a lebegés hihetetlen élményét. Majd egy szemvillanás alatt, a külvilág hirtelen elhomályosodik. A testem lágyan belesüpped a fotel puha szivacsába. Gond nélkül hasítom a történelmi múlt olykor nagyon sűrű idősíkját, észre sem véve, hogy évtizedeket, sőt, évszázadot hagyok magam mögött. Innen milyen aprónak és semmitmondónak tűnik az előttem hagyott jelen.

Ahogy ezen tűnődök, érzem, hogy a kapszula kezd veszíteni a sebességből. A körülöttem lévő táj lassan kiélesedik, és a látvány egyszerűen leírhatatlanul álomszerű. Csak a természet képes olyat alkotni, amit nehéz szavakba önteni. Mintha a szél fújná tovább az időburkot, úgy siklok az Alpok lenyűgöző hófödte, csipkés hegycsúcsai felett. Megfoghatatlan kettős érzés kavarog bennem. Egyszerre vad és nyugodt a táj. Az éles hegygerincek között itt-ott egy tavacska, apró tengerszem csillan meg a Nap fényében, mintha valaki tükörszilánkokat szórt volna szét jókedvében. Ereszkedés közben egy régi város körvonalai kezdenek kirajzolódni, gyönyörű tóval a közelében.

Kábulatomból, utaskísérőm hangja ráz fel.

  • Megérkeztünk!
Genf, 1831. május 01.

PATEK PHILIPPE ÓRAGYÁR

Patek Philippe óragyár Baselworld

Ez a patinás óramárka azon kevés svájci óragyárak közé tartozik, mely töretlenül fent tudott maradni még a legnehezebb időkben is. Meg sem érezve a svájci óraipar gyengélkedését.

Olyan nagynevű hírességek tartoztak vásárlói táborába, mint:

  • Viktória királynő,
  • Tiffany cég,
  • Lev Tolsztoj,
  • Liszt Ferenc,
  • Wagner,
  • Koscowicz (Magyar grófnő),
1831

Az Orosz megszállás alól Svájcba menekülő 2 lengyel bevándorló, Antoine Norbert de Patek gróf (kereskedő) és Francois Czapek (órás) összefognak és megalapítják a Patek, Czapek & Cie céget.

1842

Jan Adrien Philippe genfi órásmester, megalkotja a korona felhúzásos szerkezetet.

Ma ez már nevetségesnek tűnhet, de akkor még az órák felhúzása, hagyományosan kulccsal történt (problémát jelentett a kulcs elhagyása). Philippe a felhúzó tengelyt az óratok nyakán vezette keresztül, ami recézett gombban, un. felhúzó koronában végződött, amit az óratokhoz tartozó kengyel vett körül. Így nem akadt be, nem növelte az óra méretét, kényelmes felhúzást tett lehetővé és ugyanezzel a gombbal, az óra mutatókat is be lehetett állítani. Olyan jelentőségű találmány volt, hogy a XIX. század 2. felére a kulcsos szerkezeteket már sehol sem alkalmazták.

De ne szaladjunk ennyire előre. Philippe-nek még találnia kellet valakit, aki el tudja adni találmányát.

1844

Patek, a párizsi kiállításon megismerkedik Philippe-el, aki azonnal ismerteti forradalmian új fejlesztését (ami elnyerte az első díjat) és beveszik a csapatba.

1845

Patekék cége szabadalmaztatja az új szerkezetet, miközben megalkotják az első percismétléses zsebórát.

Czapek úgy dönt, hogy kiválik. A cég neve ezért Patek & Cie-re változik.

1851

Philippe ekkor csatlakozik hivatalosan a vállalathoz és a cég innentől Patek Philippe & Cie néven szerepel tovább.

A Londoni Nagy Nemzetközi kiállításon Viktória királynőt lenyűgözi a „kulcsnélküli” óra. Megrendelőjükké válik és őt hamarosan követi, a New York-i Tiffany cég is.

A vállalat a dinamikus fejlődés útjára lépett, amit számos technikai újdonság szolgált. A találmányokat tovább finomítva, szabadalmaztatták a „csúsztatható főrugót”, ez tette lehetővé a későbbi karórák továbbfejlesztését.

1868

Philippe elkészíti az első svájci karórát, Koscowicz magyar grófnő számára.

1877

A cégalapító, Antoine Norbert de Patek távozik az élők sorából.

De az erős vállalat, a hűséges társsal, olajozottan működik tovább.

1887

Philippe a márka védjegyéül, a híres Calatrava keresztet választja. Ez az egyik legrégebben, 1158-ban alapított Kasztíliai (Spanyol) templomos lovagrend. A rend védte a Mórok támadásától Calatrava várát Toledóban. Ezért választotta Philippe, a bátor lovagok jelképét a Patek Philippe védjegyének.

1889

Philippe szabadalmaztat egy precíziós öröknaptár mechanizmust.

1891

Philippe visszavonulása előtt, legkisebb fiának Léonnak adja át a cég irányítását. Léon nem akart apja helyére lépni a vállalatban, inkább a részesedéséből járó élethosszig tartó járadékot választotta, így helyette veje, Joseph Antonine Bénassy-Philippe vette át a feladatokat, míg Philippe 1891-ben legfiatalabb fiának, Joseph Emile Philippe-nek adta át pozícióját.

1894

Jan Adrien Philippe, az óraszerkezet forradalmi megújítója, 79 évesen végleg nyugovóra tért.

1901

Az új tulajdonosok, J. E. Philippe és Bénassy-Philippe a vállalat védelme érdekében, részvénytársasággá nyilvánítatta a céget. J. E. Philippe halála után fia, Adrien vette át a helyét, aki az eredeti alapítók utolsó leszármazottjaként volt vezetői pozícióban a Patek Philippe-nél.

1902

Zsebórákban szabadalmaztatják a dupla kronográf szerkezetet.

1910

A Patek Philippe Campany egy kivételes, fedeles zsebórát alkotottRegla hercege” néven. Ez negyedütős hangjelzésre és a Westmisteri harangjáték dallamjátékának lejátszására volt képes. Azaz kétféle percismétlő mechanizmussal látták el.

Az egyik, a „Grand sonierre” mechanizmus:

  • ahol a negyedeket, a számuknak megfelelő magas hangtónusú, rövid hang, míg a hozzá tartozó órákat, az órák számának megegyező, alacsonyabb hangtónusú, hosszú hang jelzi. Pl.: 3:15-kor az óra 3 alacsony és 1 magas hangjelzést ad (bong, bong, bong, bing). A hangjelzés sorrendje eltérő is lehet (előbb az órák, utána a negyedek és fordítva).

A másik, a „Petite sonierre” mechanizmus:

  • ahol a negyedeket, 1 hangjelzéssel jelzi az óra, egészkor pedig elüti az órák számának megfelelő pontos időt. Ez egy jóval egyszerűbb mechanizmus, mint az előbbi. Dallamjátékos óráknál, a dallam időarányos részét játsza le, a negyedóráknak megfelelően, míg egészkor a teljes dallamot engedi hallatni.
1916

Elkészül a gyár első komplikált, 5 percismétléses szerkezettel szerelt női karórája. Ez, pl.: 2:15-kor kiüti az egész órákat, majd az 5 perces időszakokat (bong, bong, bing, bing, bing).

1922-’23

Az első részidős stopperes karóra elkészítése.

1925

Az első öröknaptáras karóra elkészítése, valamint a stopperes és részidő stopperes karóra sorozatgyártása.

1932

A nagy gazdasági világválság a Patek Philippe számára is hanyatlást hozott. A vásárlói kör drasztikus visszaesése miatt a vállalat a csőd szélére került. Ennek ellenére nem akarták eladni a céget versenytársaiknak, inkább az egyik legnagyobb beszállítójuknak, a Cadrans Stern Frères-nek, egy testvérpárnmak, Jean és Charles Sternnek tettek ajánlatot, akik megvásárolták a Patek Philippe Campanyt. A cég vezetésükkel nemhogy talpra, de piacvezetővé vált és napjainkban is a Stern család tulajdonában, a 3. és 4. generáció vezetése alatt áll.

A Stern fivérek első dolga volt, a Calatrava kollekció bemutatása.

1933

Elkészül (1989-ig) a világ legkomplikáltabb időmérője, egy New Yorki bankár család tagja, Henry Graves számára. A megrendelő külön kérése volt, hogy az órához a világ legkomplikáltabb szerkezete tartozzon. A megrendelés 1925-ben futott be a gyárba. „A név kötelez.” jelmondathoz hűen, Philippe fia mielőtt elkezdte tervezni az órát, 3 évig matematikát, precíziós mechanikát és csillagászatot tanult. Csak ezután állt neki az óra elkészítésének, ami 5 év alatt, 900 alkatrészből és 70 drágakővel készült el.

Ez az óra 24 különálló feladat elvégzésére volt képes. Többek között:

  • csillagállások mutatására,
  • holdfázis követésére, tehát elsősorban csillagászati óra, de
  • stopper és
  • ütős szerkezeti egysége is van.

A mechanikus órák esetében, még ma is kivételesnek számít. Az óra külön érdekessége, hogy a számlap azt az égboltképet mutatja, amit megrendelője New Yorki lakása ablakából láthatott. Az óra 8cm átmérőjű, 18 karátos arany tokja óriásinak tűnhet, de a szerkezeti elemek- és a komplikációk számának tudatában, már nem is olyan nagy. Nevét első tulajdonosáról, Henry Graves Jr. Supercomplication-nak nevezték el.

Világelsőségét nem csupán szerkezetével érdemelte ki.

1999-ben, a New Yorki árverésen, a világ legdrágábban elárverezett órája lett. 11 000 000 dollárért, azaz ~ 2.3 milliárd forinttért kelt el.

1941

Sorozatgyártásba kerülnek az öröknaptáros karórák.

1944

Rekord számú első díj a Genfi Csillagászati Obszervatórium, hajó kronométer versenyén.

Itt említenénk meg, hogy 1900-tól, 1967-ig, a Patek Philippe összesen 764 elismerést kapott, ezek közül 187 első hely volt.

1940-’51

A „Giromax” ballanszkerék szabadalmaztatása. A kerék palástján lévő csavarok helyett, a peremen elhelyezett súlyok végzik a kerék kiegyensúlyozását.

Ne felejtsük, hogy a cég eddigi élete során már túl volt az 1800-as évek Európáján végigfutó nagy forradalom hullámon, valamint az I. és II. világháborún és a fentebb említett nagy gazdasági válságon, melyek bár megdöngették a falakat és a kapukat, de a vállalat talpon tudott maradni.  

1953-’56

Az önfelhúzó szabadalmaztatása, és az első teljesen elektronikus (nem elemes) óra megalkotása. Még nem karóra.

1959-’62

Szabadalmi kérelmet nyújtanak be, az időzónás karórákra. A Genfi Csillagászati Obszervatórium, járáspontossági versenyén, ismét elhozzák az első díjat.

1989

A cég alapításának 150. évfordulója alkalmából, felülmúlják a 1933-as komplikált szerkezetű órát és elkészítik az egyedül álló 33 komplikációval ellátott, legkomplikáltabb, hordozható időmérőt, a „89-es” kalibert.

1996

Az „Annuál Calendar” szerkezet szabadalmaztatása.

Ez egy olyan mechanikus szerkezet, mely a nem 31 napos hónap végén automatikusan korrigálja a dátumot.

1998

A járástartalék kijelzés szabadalmi éve.

2000

Az ezredforduló tiszteletére kiadják a „STAR Caliber 2000”, 22 komplikációval ellátott, 2 számlapos, fedeles zsebórát. Több mint 1000 alkatrészével, a hátoldalán csillagászati térképpel, a legkomplexebb mechanikus (kézi felhúzású) zsebóra, amit valaha készítettek.

2002

 

Elkészül, a valaha gyártott legkomplikáltabb elő és hátsó számlapos karóra.

A kézi felhúzású, 55 köves szerkezet funkciói a következők:

Elő számlapon:

  • óra,
  • perc,
  • másodperc,
  • óra-, negyedóraütés,
  • percütés,
  • retrográd,
  • öröknaptár (nap, hónap, szökőév),
  • holdfázis.

Hátsószámlapon:

  • holdidő,
  • csillagidő,
  • Hold szögmozgásai,
  • csillagtérkép stb.

Ára 2004-ben 702. 000 EUR volt.

2005

A Patek Philippe elfogadja és csatlakozik egy olyan kutatási koncepcióhoz, amit az „Egykristályos szilícium, alkalmazási lehetőségei az óraiparban” címen hirdettek meg Svájcban. Ezek a kutatások arra irányulnak, hogy a mechanikus órákat továbbra is korszerű időmérőkké és ne sutba dobható régiségekké minősítsék.

Még ez évben bemutatják, a szilícium gátkerékkel szerelt, svájci gátszerkezetet.

2006

A Patek Philippe Campany, több mint 160 éves múltja során 70 különbféle találmányt szabadalmaztatott az óraipar számára. Az új évezredben a mechanikus szerkezetek fejlesztési lehetőségei látszólag kimerülőben vannak, ezért a gyár a csúcstechnológia anyagainak kutatása felé vette az irányt. A kutatási és fejlesztési részleg 50 munkatársa, a még nagyobb járáspontosság és az elenyésző karbantartási igény megteremtésén dolgozik. Az osztály kutatói több neves svájci egyetemmel és kutatóintézettel működnek együtt.

Miért a számítástechnológiából ismert anyag, a szilícium mellet döntöttek?

A szilíciumot, más kiváló tulajdonságai mellet az is vonzóvá tette az óramérnökök körében, hogy:

  • nagyon kemény, mégis
  • rugalmas,
  • rozsdamentes,
  • csekély súlyú,
  • antimágneses,
  • abszolút sima a felülete és
  • egy óraalkatrész előállítása jóval egyszerűbb és költséghatékonyabb, mint ha fémből
  • készülne, valamint
  • lehetőség nyílt arra, hogy lépcsős vagy fokozatos alkatrészeket gyártsanak belőle.

Úgy tűnik eljött az új alakzatú óraalkatrészek ideje, ami, súrlódás mentesebb működéssel, nagyobb pontossággal és könnyebb súllyal ruházza fel az óraszerkezetet.

A gyár szabadalmaztatja a Spiromax márkanéven bejegyzett „Szinvárt”. Amit vákumos oxidációs folyamattal, tiszta szilíciumból előállított billegő spirállal készítenek.

2008

A „Pulsomax” gátszerkezet bemutatása. Természetesen ez is szilíciumból készül. Működési elvét és szerkezeti egységét tekintve svájci gátszerkezet, de geometriai változtatásainak köszönhetően nagyobb hatásfokkal működik. A Baseli Nemzetközi Óravásár és kiállításon elsöprő sikert arattak vele.

2009-2011

GyromaxSi új elgondolású automatizmussal megalkotják az Oscillomax szilicium együttest.

Egy új időszámítás kezdetét jelentette a Patek Philippe manufaktúránál. Ekkortól minden mechanikus óraszerkezetük viseli az exkluzív Patek Philippe – pecsétet. Az új pecsét képviseli a gyár azon öntudatát, hogy a minőség messze túlmutat a hivatalos szabványok előírásán.

A Patek Philippe 179 éves fennállása óta, termékei előállítása során a Genfi pecsét kritériumait, a minőségi minimumnak tekinti. Ez utóbbi ugyanis csak az időmérés szerkezeti egységének minőségére korlátozódik.

Ezzel szemben a Patek Philippe-pecsét egy erőteljes minőségi címke, ami a mechanikus órák tökéletesítését szolgálja. A szigorú normaelőírás komoly mérnöki és magas óraművészeti munkát igényel és egyedülállóan szerteágazó. A minőségi követelmények szigorú sora nem csupán az óra szerkezetére, hanem a teljes időmérőre vonatkozik, amibe beletartoznak a különbféle felszerelések esztétikai és funkcionális vonásai is.

„Egy Patek Philippe elsősorban időmérő.”

Ezért a szabványban rögzítették, hogy:

„ A szerkezet tervezésénél, megépítésénél és előállításánál, az időmérés funkcióját illeti meg az abszolút elsőbbség. A kerékszerkezet rögzítésére szolgáló hidak formáját és elrendezését, nem befolyásolhatják esztétikai szempontok. Kizárólag csak az, hogy a rugóháztól az erőátvitel, az óra szabályzó egységéhez, minél hatékonyabb és súrlódás szegényebb legyen.”

Csak ezután jöhetnek a díszítés mesterei.

A manufaktúra még sohasem kötött kompromisszumot a lehető legjobb minőségre való törekvése során.

Ennek érdekében, a minőségi követelményeket folyamatosan pontosítják.

Az előállítás több pontján ellenőrzik a járáspontosságot. Először a különálló szerkezeti egységeknél, majd annak beszerelését követően is. Hogy a minőséget midig tartani tudják, a Patek Philippe két, egymástól függetlenül működő intézményt hozott létre. Az egyik a szigorú szabályokat fekteti le, a másik végrehajtja azokat.

A Patek Philippe egyike azon kevés svájci óragyárnak, amelyik a SEIKO óragyárhoz hasonlóan, a fejlesztés és összeszerelés valamennyi fázisát saját maga, házon belül végzi. Beleértve a szerkezetek, tokok, karláncok összes alkatrészének gyártását is.

Egy új modell megjelenéséig, komplikációtól függően, 3-5 év, tervezési és fejlesztési idő telik el. Egy egyszerű alkatrész előállítása 1200-1500 egyedi munkafázist kíván, amit kézzel szerelnek össze. Így a gyár 220 magasan képzett, határtalan ismeretekkel, tudással és nagy szakmai gyakorlattal rendelkező órás szakemberből áll.

Minden egyes szerkezet és összeszerelt óra, technikai teszten és külső szemrevételezésen esik át, ahol megvizsgálják:

  • a pontossági értékeket (amit egy pontossági viszonyszám határoz meg),
  • a felhúzó szerkezetet,
  • a járástartalékot,
  • a vízmentességet,
  • az óra teljes körű megjelenését stb.

Egy „átlagos” automata karórát 1200 órán át tesztelnek, mielőtt a boltba kerül. Az óra csak akkor mehet kereskedelmi forgalomba, ha maximálisan megfelel a fent említett minőségi elvárásoknak. Ezek a szigorú minőségi ellenőrzések, a kis széria számban készülő kollekciók, melynek minden darabja és részletei házon belül készülnek, a kimagasló minőség, garantálják minden egyes Patek Philippe óra kivételes megbízhatóságát, ami a luxus egyszerűségével néz vissza ránk.

Ahogy az alapító is mondta:

„Egy Patek Philippe órát sohasem birtokolsz, csupán megőrzöd az utókor számára.”

A Patek Philippe Campanynál nincs megállás. Ennek látható jele a folytonos megújulás, ami nem csak a termékekre korlátozódik, hanem a cég ingatlanjaira is kiterjed.

2001-ben megnyitotta kapuját a Patek Philippe Múzeum. A tulajdonos itt büszkén mutatja meg kincseit a széles közönség számára. Itt teljesedik ki az időmérők legteljesebb gyűjteménye, ami közel 500 évet ölel fel. Az épületben 4 emeleten, 700 négyzetméter terület áll rendelkezésre, a Stern család több ezer darabos magángyűjteménye számára. Érdekesség, hogy a bemutatott darabok nagy részét nadrágzsebben, taxival szállították át, nehogy a páncélozott autók nem kívánt feltűnést keltsenek. A gyűjtemény nagy része, olyan órákból, szerszámokból, berendezésekből és szakirodalomból áll, amit még a tulajdonos Philippe Stern édesapja Henry, valamint az alapító fia és az alapítók Philippe és Patek alkottak. A Patek Philippe Múzeum minden állami múzeumot és vándorkiállítást felülmúl. Már az órák bemutatása is szenzáció, mivel a Patek Philippe órák rendre a legmagasabb árat érik el az aukciókon és a kiállításról, sohasem hiányozhat az előző aukciós év rekord órája sem.

Tipp!

Ha a szabadságát Svájcba tervezi, akkor szinte kötelező, ennek a múzeumnak a megtekintése.

A pontos cím:

Patek Philippe Múzeum

Rue des Vieux-Grenadiers 7.

1205 Genf, Svájc

Tel. +41 22 807 09 10

Nyitva; Kedd – Péntek 14h  – 18h  / Szombat 10h  – 18h 

www.patek.com/en/company/patek-philippe-museum/the-museum  

Közben észrevétlenül az időnyaláb köldökzsinórján hazaérkeztünk.

Valószínűleg elfáradt a hosszú út során.

Levezetésként tegyen egy virtuális sétát a múzeumban:

Mostanra választ kaphatott a bejegyzés elején feltett kérdésre, hogy miként tud stabilan fent maradni egy vállalat a nehéz történelmi évek ellenére is, és osztja azt az állítást, hogy a Patek Philippe, az órák „Roys Roysa.”

A következő részben utolsó utunkra invitáljuk, ahol mi mást, mint ismét egy nagynevű óragyárat fogunk meglátogatni az Európai óraipar titánjai közül. Időutazásainkat lezárva, pedig visszatérünk a praktikusabb témák felé. Tartson velünk akkor is!

Forrás: Wikipedia, Internet (a képekre kattintva elérhetőek az oldalak és a képek forrása), valamint:

Antik órák; Babucs Éva szerkesztésében, Geopen Könyvkiadó 1998 

Óraművek Időutazás korok, szerkezetek, stílusok és márkák világában; Babucs Éva szerkesztésében, Geopen Könyvkiadó 1987

PATEK PHILIPPE ÓRAGYÁR
Scroll to top